Fekete nap
Ma volt ez a sajnálatos esemény. Nem volt valami érdekfeszítő. Elmentem délre, ottvoltunk egy órát. Nagyon sokan voltunk. Viszont a megjelentek 99%-át nem is ismertem. Egy nő mondott valamiféle beszédet, aztán zene is volt. Majd részvétnyilvánítás követte ezen eseményeket. Jelenleg is a kocsmában vagyok, miután visszajöttem a temetőből. A vendégsereg követett. Azazhogy idejöttek megemlékezni. Ma annyi ember volt itt, és annyi sör fogyott, mint egy egész hónapban talán sosem. Most éppen üresjárat van, nem kér éppen senki semmit. Gondoltam összeszedem a gondolataimat, és firkantok ide valamit. Reggel voltam vásárolni, vettem sajtot, kolbászt, kenyeret. Mindent, mi szem-szájnak ingere. Remélem hamar végzek, és alhatok egy jót. Némi vacsora után persze. Most hirtelen ennyi, mert mindjárt csapolnom kell.
Váltás
Meghanyatlott a kocsma. Be kellett zárni. Nem tett jót senkinek. A törzsvendégek elkezdtek fogyni, majd lassan már senki sem jött be. Nem lehet tudni miért. Csak a pénzt szívta. Tartalék persze még maradt. Közben lett egy országváltás. Most már Svájc az aktuális tartózkodási hely. Bernben találtam jó helyet. Azonban hogy hűek maradjunk Olaszországhoz, a Caffé Roma-ban vállaltunk munkát. Igen többesszám. Mike és Bob is velem tartott. Úgy látszik ők is szeretnek vándorolni. Mike-nak levele érkezett még Rómában, hogy valaki nagy összeget utalt át a számlájára. Bob meg elővadászta a pénztárcájából a “maradék” svájci frankjait. Nem volt kevés. Nem tudom honnan volt pont ilyen pénze. Azt mondta, hogy nála mindig van valami érdekes., mindenkit megdöbbentő dolog. Be is jött… Próbálunk itt is felépíteni valami hatalmas üzletet. Bár nem tudom, itt hogy kell belekezdeni. Na majd elválik. A lakásunk szép nagy. Igaz, csak béreljük, de ez is megteszi egy darabig. Internethozzáférés korlátozott, nem tudni, mikor tudok újra írni. Addig is üdvözletünket küldjük ebből a mesés országból, a mormoták hazájából.
Érdekes eset
Egy nyugis vasárnapi nap érkezett el szerencsére. Van időm beszámolni bizonyos dolgokról. Vagyis, mi történt azóta, hogy utoljára írtam.
Tegnap reggel furcsa dolog fogadott. Reggel éppen vásárolni indultam, amikor kiértem az ajtón, és meghallottam megannyi ember hangját. Voltak köztük, akik rendőr egyenruhában voltak, bizonyára rendőrök. Nem szeretem a felhajtást. Vajon mi lehet ez itt… Ebben a pillanatban odajött hozzám egy a sok közül, és megkérdezte, hogy hallottam e valami furcsát az éjjel. Kutakodtam az emlékeim között, de semmi sem emlékeztem. Egyedül egy ostoba álom, de az nem annyira érdekfeszítő egy rendőrnek.
Mondtam, hogy semmit, és rákérdeztem, hogy mi történt. Erre egy kissé furcsa mondatot közölt velem.
- A szomszédja öngyilkosságot követett el. Leugrott az ablakból, rá a kerítése kiálló tüskéire, amik egyike átfúródott a szívén, és szinte azonnal meghalt. A társasház tulajdonosa már azonosította. Sajnálom.
Ezután még feltett néhány számára fontos kérdést, és eltűnt.
Visszaemlékezve az éjszakára, jobban meggondolva hallottam egy ordítást. Biztosan a szomszédé volt.
Viszont az álom. Azt álmodtam, hogy az utcáról nézem a szomszédék házát, majd besétálok az ajtón, kirángatom az ágyból, és lelököm mérnöki pontossággal, hogy a szívén menjen át az egyik tüske. Furcsa álom, az ajtó reggel zárva volt, és Mike azt mondta, hogy egész éjjel meg sem mozdultam a szobámban.
Nem tudom mi lehetett ez az álom, az biztos, hogy nem én voltam. Bár végre csend lesz. Ennek örülök. Mindegy az, hogy gyilkosság, vagy öngyilkosság. A macskája – Mike örömére, az én szomorúságomra – beköltözött hozzánk.
Most, ha szerető szomszédja, és igaz barátja lennék, sajnálnám, de mivel elég bosszúságot okozott, nem tud meghatni a halála. Csak azt az álmot magyarázná meg valaki. Azt nem lrtem mi összefüggés van a kettő között. Remélem semmi sem. Lehet, hogy csak utólag találtam ki, miután hallottam mi történt. Meglehet. Most viszont itt ülök a kocsmában, és számolom a hátralevő órákat. Még elég sok. Ám, am nincs olyan borzalmas nap, mint szokott lenni egy ilyen vasárnap. Talán az idő miatt van, talán mindenki most megy valahova. Nem ide.
Többször is előfordult már, hogy álmomban furcsaságokat láttam, tettem. Eddig ennek semmi kapcsolata nem volt a való élettel. Remélem azért, hogy ez is csak egy véletlen egybeesés.
Jelenleg a kocsmában tartózkodók száma – rajtam kívűl – öt. Négy törzsvendég, és egy újonc, vagy nem tudom. Egy pohár sört kért, és leült a sarokba. Nagyon hülye viseletben van, legszívesebben fel tudnám akasztani az ilyet. Rontja a forgalmat. Lehet, hogy őmiatta nincsenek olyan sokan. Benéznek, meglátják, elmennek. Lehet mindjárt kidobom. Az ok? Bármi. Én vagyok a tulajdonos.
Holnap beköltözik egy darabig Bob a lakásba, egészen megkedveltem a srácot. Jó fej. Csak van valami maszk, amit csak haverok körében vesz le. Mi Mike-al úgy néz ki kiérdemeltük a maszk levételét. Megkedvelt minket is. Újabb öröm Mike-nak, hogy szereti a macskákat. Mellesleg van egy jól fizető állása, de nem igazán érdekli a pénz. Nemsokára otthagyja a munkát is, ezt osztotta meg velünk tegnap. Azóta, hogy először bejött, azóta minden nap bejár. Rendel négy korsó sört, és azzal elvan (persze nem egyszerre, mert akkor megmelegedne a sör…) a pultnál egy jó darabig.
Viszont most látom, hogy egy nyolc fős társaság készül betérni, és ha nem látják meg a srácot a sarokban, akkor még be is jöhetnek. Mentem vendégetlátni. Majd írok megint amikor csak tudok.
Borzalmas hetek
Egy kissé eltűntem az utóbbi időben. Hát ennek több oka is volt. Először is a gép teljesen elromlott, és nem tudtam írni. A második meg, hogy borzalmasan húzós íramban vettünk részt az elmúlt hetekben. Én egyébkéntsem az a fajta ember vagyok, aki bemegy egy ilyen internetkávézóba, és leül egy tökéletes helyre, és a többiek azt nézik, hogy ő mit gépel. Ki tudnám azokat végezni egyszerűen. Most van szerintem tíz percnyi időm, abban most beszámolok a történtekről, aztán következőnek nem tudom, hogy mikor tudok újra írni.
Szóval Mike már kezd egy kicsit rendezettebb lenni, ugyan pár furcsa gondolata még van. Elment dolgozni egy étterembe… Nem tudtam megérteni ezt a döntését, mikor a kocsma telivan kuncsaftokkal, akiket ki kell szolgálni, és én ehhez egyedül kevés vagyok.
Mostanában van egy visszajáró vendég, aki eléggé furcsa. Amikor hét közepe van, akkor öltöny nyakkendő, mikor viszont a hét végén tér be, akkor állandóan egy kaszákkal telerakott pólóban jön. Furcsa egy alak, keveset beszél, de ha kinyitja a száját, akkor ott baj van. A múltkor is cukkolták, és kissé bepöccent. Ezért a fickót, aki zargatta megfogta, kivitte, eltűntek valamerre, és mikor visszajött az inge csupa vér volt. Nem akartam megkérdezni tőle, hogy mi történt, jobb a békesség.
A lakásban betámadtak a macskák, valahonnan odaszabadultak. Most éppen 6 darab dög lakik nálunk, bát én egyszerűen kitessékelném, vagy felnyársalnám őket. Viszont Mike nagyon szereti őket. Etetgeti, gondozza és játszik velük. Ő is eléggé furcsa személyiség.A szomszéd mostanában hálistennek nem mutatkozik az udvarán. Szerencsére, mert most olyan meleg van, hogy csak egy rövidnadrágot hord. A löttyedt hasa, borzalmas látvány… Azt is meg kéne már ölni, vagy nem tudom. Meg kéne leckéztetni. Vagy illemet és fogyókúrát tartson. Bár az utóbbi kettő egyszerűen lehetetlen számára.A másikoldali szomszéd meg vett egy kutyát. Olyan hangosan ugat, hogy nem lehet tőle aludni. Azt is ki kéne végezni. Meg azt a szomszédot is. Akkor csendes lenne a környék. Nem tudom, hogy hogyan kéne belekezdeni, de valahogy meg kéne ezeket tenni. Majd szerzek valamilyen szerszámot, és körútra indulok…
Hátha kisül belőle valami jókis vadászat-féleség.
Az öltönyös pacák – nevezzük ezentúl Bobnak (igen, ez sem egy vérbeli olasz név… látszik is rajta, hogy nem idevaló…) – lakást keres, úgy látszik mindenki itt állapodik meg. Úgy gondolom, talán egy két napra rendelkezésére állítom a vendégszobát. De majd meglátjuk. Nem biztos, hogy én szeretnék egy ilyen lakótársat akár egy éjszakára is.
Most egyelőre ennyi, majd ha tudok, írok. Meg most úgyis bejött három férfi. Levágom őket is, és berakom a feüket a hűtőbe…
Megint egyedül
Tegnap Mike nem tért be a kocsmába, és ma reggel is csak egy olyan üzenetet találtam, hogy “Majd jövök”. Nem tudom, mit csinál ezekben a napokban, ám nem is érdekel annyira.Majd visszajön, ha akar, és elmondja, ha akarja. Nem akarom faggatni.
Ma volt egy érdekes álmom. Az emberek levedlették a testük külsejét, és csak a csontvázuk maradt meg. Úgy járták az utcákat. Furcsa dolog ugyan, de nekem tetszett.
Ma reggel szép napra virradtunk. Ugyan a szomszéd macskája megint betámadott. Szét is karmolta a kezem. Nem tudom, mit akarnak ezzel. Rátelepszik az ágyamra, és még csodálkozik, ha lezavarom onnan. Majd még számolunk.
A szomszéd reggel a füvet nyírta… Nagyon furcsa volt. Ezelőtt még sosem tette. Vajon mi történhetett? De talán nem is érdekel, csak nyírja. A macskája néhányszor megpróbált feldarabolódni, de aztán szerencsére idejében elugrott. A fűnyíró nagyon nem akart megállni.
Ma reggel elmentem vásárolni, mert elfogyott a mosópor. Az érdekesség az, hogy alig mostam.
Lefele menet, a bejáratnál találtam egy döglött, szétcincált egeret. Bizonyára a macska volt az. Még folyt a vére. Brutálisan ki lett végezve, még halála előtt, úgy látszik meg is kínozva. Bár engem ez nem tud nagyon érdekelni. Az hal meg aki nem elég erős, és figyelmes. Nemigen akarok beleszólni az életükbe.
Na, hát a kocsma ma érdekes állapotban fogadott. Egy üzenet állt a pulton, miszerint “Kitakarítottam, és felmostam. Üdv Mike”. Csak az az érdekes, hogy neki nincs kulcsa. Hogy lehetett rá képes, hogy bejöjjön ide, és ezeket a dolgokat elvégezze? Viszont tényleg ragyogott a helyszín. Végülis, nem akartam magyarázatot találni az esemény sötét részleteire. Elkapta a takarító ösztöne, vagy mi. De ezzel csak jól járunk. Ma nagyon kevesen találták meg a helyet a törzsvendégek közül. Tegnap igen jól kiütötte magát mindenki. Ha jól gondolom, majd délután-estefelé betérnek a megszokott helyre. Lassan a elfogy a készlet, és majd annak is utána kell nézni, hogy hogyan kell rendelni. Sajnos ez a feladat is egyedül rám hárul, ha Mikenem sziveskedik bejönni. Igaz, nem kap fizetést, de akkor is. Szállást biztosítok neki, és ő ezért már két napja nem dolgozik. Na majd megbeszéljük ezt a dolgot, hogyha találkozunk végre valahára. Őt ugyan a kasza nem ijeszti meg, de majd kitalálok valami frappánsat. Azon viszont akkor elég sokat kell gondolkozni. Nagyon eszes a gyerek ahhoz, hogy ne lehessen olyan könnyen csapdába húzni. Remélem azért valahogy sikerül. Majd egyenként levágom az ujjperceit. Vagy csak felteszem neki azt a kérdést, hogy “Mike, percenként egy ujj, vagy ujjanként egy perc?”.
Ma nem szeretnék szakadó esőben hazamenni, úgyhogy ajánlom a fentieknek, hogy meg ne próbáljanak összeütközni, és villámlani, meg esni… Mert nagy baj lesz a végén…
Érdekes este, unalmas nappal
Tegnap este eléggé elfáradtam, és betalálam egy széket. Úgy látszik, hogy elaludhattam, mert reggel az ágyamban találtam magam. Bizonyára Mike áldásos tevékenysége. Majd, mikor találkozom vele, megköszönöm. Megint nem volt otthon reggel. Viszont üzenetet sem hagyott, szóval úgy éreztem, hogy nekem kell ma nyitnom. Szóval a következő volt a kocsma története ma:
1. nyitás
2. én be
3. törzsvendégek be
4. ajtó becsuk
Körülbelül ennyire lehet ma számítani. Nem hinném, hogy ma valami olyan érdekes esemény történne. ami igazán felkeltené az érdeklődésem. Brutális baleset, hasonló csak eléggé ritkán van. Mondjuk azon a napon, mikor Mike betért, na kb 3 hónapja nem volt semmi különös addig. Néha eltörölgetem a poharakat mosogatás után, azt ülök egy helybe. Elemzem a világot a filozóiám szerint. Bár, ha nem igazán lenne ilyen, ha olyan lenne, mint amilyennek gondolom.Mindenhol vér, mindenhol hullák. Ordítás és sikítás váltogatná egymást. Mindenki állandóan hülye, örjítő látomásokat látna, és hirtelen meghalna. Valahogy így tekintenék én egy világot remekműnek. Ez csak egy átirat. Béta verzió. Vörös lenne minden, még az ég is. Haláli kacaj tölteni be a levegőt. Ez lenne az én álmom. Sokszor szoktam éjjel látni, mikor alszom. Nagyon kedves kis hely. Ott nincs miért, nincs válasz. Vagy élsz, vagy már halott vagy.
Visszatérve, szóval itt nem olyan gyakori a baleset, hogy napotna történik. Ha van valami nagy baleset, mindenki odagyűlik a hely szomszédságából. Mindenki odarohan, megáll, nem engednek a helyükre senkit. Borzalmas ám ez. Ahogyan viszonyulnak hozzá. Akik odaállnak azokat is le kéne lőni, és bedarálni őket kutyahúsnak.
Remélem Mike nemsoká itt lesz, és végre beszélhetünk tovább. Tegnap egy érdekes kérdésen méláztunk el.
Kiderült, bár én gondoltam, hogy nem olasz. Viszont, hogy milyen nemzetiségű, azt nem tudja maga sem. Én sem tudok következtetni rá. Végül úgy egyeztünk meg, hogy hanyagoljuk a témát. Elkezdtünk beszélni egy mindenkettőnk számára élvezetes témáról. Valahogy szóba kerültek a brutális balesetek. Elmesélte az egy nappal ezelőtt láttakat. Ment a lány az úton egyáltalán nem figyelt. A kocsis meg senki sem tudja mit csinált, amiért beleszaladt a lányba, és lett a borzalom. Mindenfelé vér.
Én próbáltam kutatni, de mindig csak elméletek, gondolatok, és álmok voltak csak. Igazi, olyan amit csak a két szememmel láttam, olyat még nem éltem át. Ugyan mindenhol láttam az agressziót, de az sosem végződött úgy, ahogy kitaláltam volna.
Újabban a vendégek nem hagynak maguk után sok koszt, mivel tegnap felhívtam a figyelmüket, hogy hátul a raktárban tartok egy hosszú, éles kaszát. Ettől persze mindenki megijedt, és senki sem mert bármi feltünőt is csinálni akár. Persze a kasza csak ugratás volt, de nekik ezt nem kell tudniuk. Mindig felnevetek, ha arra gondolok, mit hisznek ezek a vendégek.
Ma borzalmas idő van, nagyon sokan állítottak be ezért, hogy ne ázzanak meg, és hogy megszáradjanak egy korsó sör mellett. Csak KI ne száradjanak.
Hivatali ügyek
Ma, mikor felkeltem Mike már nem volt otthon. Legalábbis ezt feltételeztem abból az üzenetből, amit az asztalon hagyott. “Majd találkozunk a bárban. Bementem nyitni.” Majdnem kivágtam az ablakon az asztalt. Az nem egy bár. Aztán elolvastam mégegyszer. Miből gondolta, hogy én nem leszek ott nyitáskor. Honnan gondolta? Rejtély. Viszont tényleg nem tudtam elmenni, mivel a hivatalba kellett mennem elintézni a kocsma papírjait.
Először is útálom ezeket az embereket. Szintén nem vagyok oda a hivatalokért. A sorokért sem. Tehát amikor megérkeztem, nem voltam megelégedve a dologgal.
1. sokszáz ember tolong
2. óriási sorok
3. hülye hivatalnokok
Kedvem lett volna elvenni a biztonsági őr fegyverét, és az egész társulatot kivégezni. Eltelt néhány óra, mire sorra kerültem, tehát volt időm gondolkodni a stratégián, hogy miként is kell elmenekülni egy kommanósokkal megrakott kisbusz elől. De aztán letettem a tervről, mert ezutóbbi szinte lehetetlen.
Leültem a férfival szemben, és eléadtam a papírokat. Azt mondta, hogy ezt még el kell vinni a harmadikra lepecsételni egy ilyen-olyan bélyegzővel. Utána megvizsgálják, hogy minden rendben van-e. Kap rá még egy pecsétet, na és akkor visszajöhet.
Ketten voltunk a szobában. Megfenyegettem, hogy ha nem pecsételi le azonnal azokkal a pecsétekkel, amik a fiókjában még meg is találhatóak, akkor ideje lesz új fej után néznie. Erre készségesen elővette azokat, és megillette a papírokat a megfelelő bélyegzőkkel.
Miután kisétalátam az épületből elégedetten, a kocsma felé vettem az irányt. Reméltem, hogy semmi különösebb baj nem keletkezett abból, hogy Mike volt az aki ott volt. Hosszú sétába tellt, de elértem. Nem hallottam verekedés, vagy összeszólalkozás hangjait, szóval egy kicsit megnyugodtam.
Beléptem az ajtón. A törzsvendégek mind rámnéztek, és egy hangos “Szép napot”-tal köszöntöttek. Meg voltam lepődve. Mike éppen a pult alól szedett elő egy üveg Martinit. Ez eléggé meglepett. Ő bólintott egyet, majd kitöltötte a piát.
Meg kell, hogy mondjam, érdekes fordulatot vett ez a kocsmás-alkalmazottas dolog.
Viszont úgy hallottam, hogy befáradt néhány elég kezdő, és elkezdtek balhézni. A törzsvendégek állítása szerint, Mike finoman szólva kitessékelte őket.
Fel fogom ezeket nyársalni, és megsütöm őket. Majd addig fajul ez a dolog, hogy már kint lelőjük őket. Aztán a rendőrség még be is csukná őket rendbontásért. Túl hangosan ordítanak. Heh.
Vége végre a napnak
Nem tudtam ,hogy ez is elérkezik már valamikor. Viszont eljött az éjfél. Kitessékeltük a vendégeket, és elrámoltunk mindent másnapra. Székek fel, felmostam. Miután megkérdeztem a férfit, hogy hívják, meg is mondta, szóval ezek után már csak Mikenak fogom hívni. Szóval ő ült a pultnál, és bámulta a tükörben saját magát. Azt mondta, hogy gyakran szokott ilyet csinálni, amikor nagyon kétségve van esve. Én sem tudnám, hogy mit tennék, ha ilyen gondjaim lennének az emlékezetemmel. Bár ilyen egyelőre nem fenyeget. Miután felmostam, és úgy gondoltam, hogy minden rendben, kisétáltunk, és bezártam. Mivel – még mindig – szerencsére közel lakom a helyhez, nem kellett sokat sétálni. Megmutattam neki a házat, és bevezettem a lépcsőházba. Felsétáltunk, majd betessékeltem a lakásba. Miután bezártam, gondoltam körbevezetem. Megmutattam neki a szobákat. Amikor a nappaliba értünk, meglátott egy képet, a kezébe vette, és azt mondta, hogy ezen a helyen ő már volt. Furcsán néztem rá, mert az az egyik fotóm amit a Gellért-hegyről készített az apám. Valamikor még nagyon régen. Miután ezt végiggondoltam, ő mondott valami érthetetlen zagyvaságot, majd a földre esett. Remek – gondoltam -, hozz a házadba egy idegent, és az majd elájul nálad. Most mit tehetnék, kérdeztem magamban, majd megfogtam, és bevonszoltam az ágyra. Az ájulásból, ha egyáltalán ez az volt, alvásba váltott. Minden esetre eléggé érdekes volt. Megnéztem azt a képet, és gondolkodóba estem. Talán igazat mondd, és tényleg járt már ott. De annak is fennáll a lehetősége, hogy csak kitalálja az egészet. Én meg voltam olyan kedves és befogadtam magamhoz. Lehet, hogy mire felkelek, már nincs semmi a lakásban, vagy az utcán találom magam. Nem csodálkoznék. Mindenesetre most úgy néz ki, hogy mélyen alszik. Kiváncsi vagyok, holnap mi lesz, mit tud majd erre mondani.
Most viszont más téma. Ahhoz képest, hogy mik történtek egész normális állapotban vagyok. Nem vagyok különösebben kifáradva. Remekül érzem magam (a jelen körülményekhez képest). Húzósabb nappal számoltam tegnap, de semnem voltak annyian, akik balhét akartak volna, Sem pedig volt annyira fárasztó, hogy bele gebedtem volna. Tehát úgy gondolom, hogy most már menni fog. Talán még ezt a hetet rászánom az úgymond felkészülésre, de már sok változást nem remélek. Ilyennek jó a hely, kívánom, rosszabb ne legyen.
Ma, így éjjel körül az utcán kezem ügyébe akadt egy újság. Melynek a címlapján… hát ott volt a főnököm… és a cikk, ami arról számol be, hogy az éttermet az egészségügyi körülmények be nem tartása mellett is üzemeltette, sok vendég megbetegedett az utóbbi napokban. Akár hosszabb börtönbüntetést is kiszabhatnak rá. Na erre azért nem gondoltam. De végülis megérdemelte. Jogosan szabhatják majd ki rá a büntetést. Lehet, hogy még fizetnie is kell majd. A károkat meg kell ám téríteni. Persze abból én egy vasat sem kapok. Ha jól gondolom, Dehát… nekem ez már így bőven elegendő fizetség. Most már jobban fogok aludni.
Érdekes este
Ma, az első nap, már történtek bizonyos furcsa események, amiket el kell mesélnem. Azért tudok most írni, mert… Najó kezdjük az elején. Már koraeste volt, amikor már nagyon nagy tömeg tartózkodott benn. Belépett egy férfi. Valamiért nagyon ismerős volt. Eléggé visszataszító volt a többiek számára, ugyanis az inge tiszta vér volt. Odalép a pulthoz, nem igazán zavarja a megjelenése. (Gyorsfordítok, nem biztos, hogy minden jó.)
- Helló, egy sört kérek.
- Véres az inge – mondom neki.
- Jó, mi? – Kérdezi viccesen, haláli vigyorral.
Elmosolyodtam. Valami van benne. Valami, ami emlékeztet valamire. De mi? Egyébként szerintem most látom először. Kiszolgálom. A pultnál ül le. Nézem egy darabig, majd felnéz.
- Ezek itt javarészt törzsvendégek?
- Úgy hiszem. Ez az első napom itt, tegnap vettem meg.
- Jó hely. Ma jöttem a városba, eddig keresgéltem helyeket. Nincs hol laknom. Nem tudna valamit ajánlani?
- Ha beállsz dolgozni holnaptól, ellakhatsz nálam akár.
- Jól hangzik. Egyébként nem ismerjük egymást valahonnan?
Felettébb különös, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen kérdéssel találom magam szemben. Vajon ki ez az ember? Miért veszem én fel? Vajon mi lehet belőle? De valamiért megnyugtat a jelenléte. Nem tudom mi van velem. Ekkor bevillan egy kép. Nem tudom mi ez. Valamiféle robbanás. Azután eltűnt. Ez valamit jelenthet. Elküldtem a mosdóba egy törölközővel, mossa le a dolgot magáról. Annyira lerészegedtek a törzsvendégek, hogy szinte már mindegyik padlót fogott. Azért tudok most írni. Visszajött a mosdóból, és visszaült a helyére. Kortyolt egyet a sörből, majd felém fordulva a következőt kérdezte:
- Mi az oka annak, hogy találkoztunk itt? Olyan deja vu érzésem van.
- Maga részeg? – kérdeztem, bár bennem is megfordult ez a kérdés.
- Nem szoktam én inni, ez az első. Szóval?
- Ismerjük egymást, de nem tudom honnan. Úgy rémlik, mintha sosem találkoztunk volna, de mégis közel állunk egymáshoz.
- Nekemis hasonló a helyzet.
Elkezdtünk beszélgetni. Eléggé hosszan elcsevegtünk. Kiderült, hogy 10 évvel ezelőtti emléke nincs. Nem tudja honnan jött, és miért. Azt sem tudja, mikor miért ment oda ahova, és miért tett olyan dolgokat, amiket egyébként nem tenne. Rákérdeztem, hogy milyen dolgok, de ő nem osztotta meg velem. Mikor a véres ing felől érdeklődtem, azt mondta, éppen egy baleset nagyonközeli szemtanúja volt. Egy autós elgázolt egy fiatal lányt. A vér egyenesen rá zúdult. Ekkor látta meg a kocsmát, és fogta el az a furcsa érzés, hogy be kell mennie oda. Nem tudja, hogy hol aludt az elmúlt héten, és hogy miért lett ebben a városban hirtelen. Értetlenül néztem rá, biztos valamiféle emlékezetkiesés, gondoltam. Na mindegy, majd éjjel bemutatom neki a házat, és lehet, hogy egyéb érdekes dolgok is kiderülnek. Bár ezek után, én már nem tudom mire számítsak.
Első nap
Ma reggel felkeltem, és belegondoltam mi vár rám. Mennyi munka. Na majd lesz mit csodálnia a vendégeknek. Kinyitottam a helyet. Amint ez megtörtént beözönlött a tömeg. Nem számítottam ennyi emberre. Hirtelen azt sem tudtam, mit tegyek. Aztán csak munkához láttam. Kiszolgáltam a vásárlókat. Úgy döntöttem reffel, hogy behozom a gépet, hátha tudok majd írni. Most jutottam el odaáig, hogy egyáltalán lepihenjek. Nagyon nagy a forgalom. Borzalmas emberek. A magukat törzsvendégeknek mondó alakok egész normálisak. Viszont a “csak betérek egy sörre” gondolattal rendelkezők kifejezetten visszataszítóak. Le kéne őket fejezni. Vissza a középkorba. Megtanulhatnák, hogy ha azt mondom, “egy pillanat”, akkor az azt jelenti, “mindjárt jövök”. Nem pedig azt, hogy “nem hallottam, mit mondott, kérem ismételje meg”. Lehet, kiteszek egy olyan táblát, “Csak törzsvendégeknek”. Akkor majd van jogom kidobni őket.
Viszont ez az időszak csak átmeneti, hiszen mindjárt jön az esti-éjszakai pörgés. Akkor persze boldog, boldogtalan betér. Szerencsére kár még nem keletkezett, bár nem szeretnék előre inni a medve bőrére. Az első este mutatja meg az igazi életet idebenn. Majd meglátjuk, mivel is van dolgunk. Hogy egyáltalán mire vállalkoztam. Lehet be kell majd szerezni egy-két alkalmazottat. Ők majd huzzák az igát. Én meg majd ülök a székemben, és nézem, hogy megy a meló.
Majd mikor hazaérek, össze akarok rakni egy hihetetlenül bonyolult polcot az ágyam főlé. A túl sok könyvnek már nincs elég helye. Bár nem tudom mennyire leszek ez után fáradt, vagy hulla. Lehetséges, hogy annyira elegem lesz az egészből, hogy hazafelé az összes embert felnyársalom.
Erről jut eszembe, hogy valami jó éles kardot be fogok szerezni. Ki tudja, mikor jöhet jól. A kasza sajnos már nagyon ódivatú. Meg kevésbé is lehet vele kaszabolni, meg suhintani, mint inkább lesúlytani. Esetleg odavágni, de még így is fennáll annak a veszélye, hogy egyáltalán nem sebződött meg az áldozat. De csak éppen annyi kell, hogy follyon a vére. Hogy elvérezzen még mielőtt segítséget kapna. Így az igazi. Egyébként unalmas. Az egész hét megint unalmas, ha nem történik gyilkosság. Kiegyezhetünk egy brutális balesetben.
Az éttermi főnökömről azóta nem hallottam, de addig ne is halljak, míg valami baja nem történik. Viszont akkor ő legyen minden újság címlapján. Várom már azt a napot…
