Érdekes eset

június 15, 2008 at 12:32 pm (Diary posts) (, )

Egy nyugis vasárnapi nap érkezett el szerencsére. Van időm beszámolni bizonyos dolgokról. Vagyis, mi történt azóta, hogy utoljára írtam.
Tegnap reggel furcsa dolog fogadott. Reggel éppen vásárolni indultam, amikor kiértem az ajtón, és meghallottam megannyi ember hangját. Voltak köztük, akik rendőr egyenruhában voltak, bizonyára rendőrök. Nem szeretem a felhajtást. Vajon mi lehet ez itt… Ebben a pillanatban odajött hozzám egy a sok közül, és megkérdezte, hogy hallottam e valami furcsát az éjjel. Kutakodtam az emlékeim között, de semmi sem emlékeztem. Egyedül egy ostoba álom, de az nem annyira érdekfeszítő egy rendőrnek.
Mondtam, hogy semmit, és rákérdeztem, hogy mi történt. Erre egy kissé furcsa mondatot közölt velem.
- A szomszédja öngyilkosságot követett el. Leugrott az ablakból, rá a kerítése kiálló tüskéire, amik egyike átfúródott a szívén, és szinte azonnal meghalt. A társasház tulajdonosa már azonosította. Sajnálom.
Ezután még feltett néhány számára fontos kérdést, és eltűnt.
Visszaemlékezve az éjszakára, jobban meggondolva hallottam egy ordítást. Biztosan a szomszédé volt.
Viszont az álom. Azt álmodtam, hogy az utcáról nézem a szomszédék házát, majd besétálok az ajtón, kirángatom az ágyból, és lelököm mérnöki pontossággal, hogy a szívén menjen át az egyik tüske. Furcsa álom, az ajtó reggel zárva volt, és Mike azt mondta, hogy egész éjjel meg sem mozdultam a szobámban.
Nem tudom mi lehetett ez az álom, az biztos, hogy nem én voltam. Bár végre csend lesz. Ennek örülök. Mindegy az, hogy gyilkosság, vagy öngyilkosság. A macskája – Mike örömére, az én szomorúságomra – beköltözött hozzánk.
Most, ha szerető szomszédja, és igaz barátja lennék, sajnálnám, de mivel elég bosszúságot okozott, nem tud meghatni a halála. Csak azt az álmot magyarázná meg valaki. Azt nem lrtem mi összefüggés van a kettő között. Remélem semmi sem. Lehet, hogy csak utólag találtam ki, miután hallottam mi történt. Meglehet. Most viszont itt ülök a kocsmában, és számolom a hátralevő órákat. Még elég sok. Ám, am nincs olyan borzalmas nap, mint szokott lenni egy ilyen vasárnap. Talán az idő miatt van, talán mindenki most megy valahova. Nem ide.
Többször is előfordult már, hogy álmomban furcsaságokat láttam, tettem. Eddig ennek semmi kapcsolata nem volt a való élettel. Remélem azért, hogy ez is csak egy véletlen egybeesés.
Jelenleg a kocsmában tartózkodók száma – rajtam kívűl – öt. Négy törzsvendég, és egy újonc, vagy nem tudom. Egy pohár sört kért, és leült a sarokba. Nagyon hülye viseletben van, legszívesebben fel tudnám akasztani az ilyet. Rontja a forgalmat. Lehet, hogy őmiatta nincsenek olyan sokan. Benéznek, meglátják, elmennek. Lehet mindjárt kidobom. Az ok? Bármi. Én vagyok a tulajdonos.
Holnap beköltözik egy darabig Bob a lakásba, egészen megkedveltem a srácot. Jó fej. Csak van valami maszk, amit csak haverok körében vesz le. Mi Mike-al úgy néz ki kiérdemeltük a maszk levételét. Megkedvelt minket is. Újabb öröm Mike-nak, hogy szereti a macskákat. Mellesleg van egy jól fizető állása, de nem igazán érdekli a pénz. Nemsokára otthagyja a munkát is, ezt osztotta meg velünk tegnap. Azóta, hogy először bejött, azóta minden nap bejár. Rendel négy korsó sört, és azzal elvan (persze nem egyszerre, mert akkor megmelegedne a sör…) a pultnál egy jó darabig.
Viszont most látom, hogy egy nyolc fős társaság készül betérni, és ha nem látják meg a srácot a sarokban, akkor még be is jöhetnek. Mentem vendégetlátni. Majd írok megint amikor csak tudok.

Hozzászólás beküldése