Hivatali ügyek
Ma, mikor felkeltem Mike már nem volt otthon. Legalábbis ezt feltételeztem abból az üzenetből, amit az asztalon hagyott. “Majd találkozunk a bárban. Bementem nyitni.” Majdnem kivágtam az ablakon az asztalt. Az nem egy bár. Aztán elolvastam mégegyszer. Miből gondolta, hogy én nem leszek ott nyitáskor. Honnan gondolta? Rejtély. Viszont tényleg nem tudtam elmenni, mivel a hivatalba kellett mennem elintézni a kocsma papírjait.
Először is útálom ezeket az embereket. Szintén nem vagyok oda a hivatalokért. A sorokért sem. Tehát amikor megérkeztem, nem voltam megelégedve a dologgal.
1. sokszáz ember tolong
2. óriási sorok
3. hülye hivatalnokok
Kedvem lett volna elvenni a biztonsági őr fegyverét, és az egész társulatot kivégezni. Eltelt néhány óra, mire sorra kerültem, tehát volt időm gondolkodni a stratégián, hogy miként is kell elmenekülni egy kommanósokkal megrakott kisbusz elől. De aztán letettem a tervről, mert ezutóbbi szinte lehetetlen.
Leültem a férfival szemben, és eléadtam a papírokat. Azt mondta, hogy ezt még el kell vinni a harmadikra lepecsételni egy ilyen-olyan bélyegzővel. Utána megvizsgálják, hogy minden rendben van-e. Kap rá még egy pecsétet, na és akkor visszajöhet.
Ketten voltunk a szobában. Megfenyegettem, hogy ha nem pecsételi le azonnal azokkal a pecsétekkel, amik a fiókjában még meg is találhatóak, akkor ideje lesz új fej után néznie. Erre készségesen elővette azokat, és megillette a papírokat a megfelelő bélyegzőkkel.
Miután kisétalátam az épületből elégedetten, a kocsma felé vettem az irányt. Reméltem, hogy semmi különösebb baj nem keletkezett abból, hogy Mike volt az aki ott volt. Hosszú sétába tellt, de elértem. Nem hallottam verekedés, vagy összeszólalkozás hangjait, szóval egy kicsit megnyugodtam.
Beléptem az ajtón. A törzsvendégek mind rámnéztek, és egy hangos “Szép napot”-tal köszöntöttek. Meg voltam lepődve. Mike éppen a pult alól szedett elő egy üveg Martinit. Ez eléggé meglepett. Ő bólintott egyet, majd kitöltötte a piát.
Meg kell, hogy mondjam, érdekes fordulatot vett ez a kocsmás-alkalmazottas dolog.
Viszont úgy hallottam, hogy befáradt néhány elég kezdő, és elkezdtek balhézni. A törzsvendégek állítása szerint, Mike finoman szólva kitessékelte őket.
Fel fogom ezeket nyársalni, és megsütöm őket. Majd addig fajul ez a dolog, hogy már kint lelőjük őket. Aztán a rendőrség még be is csukná őket rendbontásért. Túl hangosan ordítanak. Heh.
Vége végre a napnak
Nem tudtam ,hogy ez is elérkezik már valamikor. Viszont eljött az éjfél. Kitessékeltük a vendégeket, és elrámoltunk mindent másnapra. Székek fel, felmostam. Miután megkérdeztem a férfit, hogy hívják, meg is mondta, szóval ezek után már csak Mikenak fogom hívni. Szóval ő ült a pultnál, és bámulta a tükörben saját magát. Azt mondta, hogy gyakran szokott ilyet csinálni, amikor nagyon kétségve van esve. Én sem tudnám, hogy mit tennék, ha ilyen gondjaim lennének az emlékezetemmel. Bár ilyen egyelőre nem fenyeget. Miután felmostam, és úgy gondoltam, hogy minden rendben, kisétáltunk, és bezártam. Mivel – még mindig – szerencsére közel lakom a helyhez, nem kellett sokat sétálni. Megmutattam neki a házat, és bevezettem a lépcsőházba. Felsétáltunk, majd betessékeltem a lakásba. Miután bezártam, gondoltam körbevezetem. Megmutattam neki a szobákat. Amikor a nappaliba értünk, meglátott egy képet, a kezébe vette, és azt mondta, hogy ezen a helyen ő már volt. Furcsán néztem rá, mert az az egyik fotóm amit a Gellért-hegyről készített az apám. Valamikor még nagyon régen. Miután ezt végiggondoltam, ő mondott valami érthetetlen zagyvaságot, majd a földre esett. Remek – gondoltam -, hozz a házadba egy idegent, és az majd elájul nálad. Most mit tehetnék, kérdeztem magamban, majd megfogtam, és bevonszoltam az ágyra. Az ájulásból, ha egyáltalán ez az volt, alvásba váltott. Minden esetre eléggé érdekes volt. Megnéztem azt a képet, és gondolkodóba estem. Talán igazat mondd, és tényleg járt már ott. De annak is fennáll a lehetősége, hogy csak kitalálja az egészet. Én meg voltam olyan kedves és befogadtam magamhoz. Lehet, hogy mire felkelek, már nincs semmi a lakásban, vagy az utcán találom magam. Nem csodálkoznék. Mindenesetre most úgy néz ki, hogy mélyen alszik. Kiváncsi vagyok, holnap mi lesz, mit tud majd erre mondani.
Most viszont más téma. Ahhoz képest, hogy mik történtek egész normális állapotban vagyok. Nem vagyok különösebben kifáradva. Remekül érzem magam (a jelen körülményekhez képest). Húzósabb nappal számoltam tegnap, de semnem voltak annyian, akik balhét akartak volna, Sem pedig volt annyira fárasztó, hogy bele gebedtem volna. Tehát úgy gondolom, hogy most már menni fog. Talán még ezt a hetet rászánom az úgymond felkészülésre, de már sok változást nem remélek. Ilyennek jó a hely, kívánom, rosszabb ne legyen.
Ma, így éjjel körül az utcán kezem ügyébe akadt egy újság. Melynek a címlapján… hát ott volt a főnököm… és a cikk, ami arról számol be, hogy az éttermet az egészségügyi körülmények be nem tartása mellett is üzemeltette, sok vendég megbetegedett az utóbbi napokban. Akár hosszabb börtönbüntetést is kiszabhatnak rá. Na erre azért nem gondoltam. De végülis megérdemelte. Jogosan szabhatják majd ki rá a büntetést. Lehet, hogy még fizetnie is kell majd. A károkat meg kell ám téríteni. Persze abból én egy vasat sem kapok. Ha jól gondolom, Dehát… nekem ez már így bőven elegendő fizetség. Most már jobban fogok aludni.
